Ez volt a hírmondó sms szövege.
A szülés pedig... huh... röviden?
Nehéz volt, nem volt fájdalommentes, jobban megszenvedtem, mint Majával, sokkal jobban kimerített, de természetesen megérte és hihetetlen élmény.
Hosszasabban pedig? Hát csak erős idegzetűek olvassanak tovább, mert senkit nem akarok elrémíteni vagy megijeszteni. A szülés nem egy sétagalopp, de nem kibírhatatlan és szerintem át kell élni. Akik már szültek tudják, és mindenkinek aki még nem szült (és nő) azt kívánom, hogy élje meg, mert ezt meg kell élni. Állítólag az fémjelzi remekül a szülést, hogy az anya mikor lenne hajlandó újra bevállalni.
Majával én azt mondtam, hogy most azonnal rögtön még egyszer.
Lénával azt mondom, hogy várnék egy picit, egy két hónapot, de utána bevállalnám újra - szóval azért annyira nem volt rossz.
És részletesen...
Reggel 7-re mentünk be a kórházba, így volt megbeszélve a Magdival (szülésznő, akivel Maja is született). Gábor elintézte a felvételi irodában az adminisztrációt, kaptam egy kórházi hálóinget, amitől rögtön az ember méltóságát veszíti. Elfoglaltuk a kádas vajúdót, Magdi kitessékelt onnan egy vajúdni készülő párt, mondván, hogy mi ott is szülünk, nemcsak vajúdunk, úgyhogy vonuljanak máshova.
Magdi megvizsgált, kétujjnyira volt nyitva a méhszáj és előkészített - ez a szakszó a borotválásra és beöntésre. A borotválást megoldottam otthon, a beöntés pedig nem vészes, ez a legkevésbé kellemetlen kábé az egész szülésben. :)
8 körül jött Sanyi, ő is megvizsgált, még mindig kétujjnyi a méhszáj, egy óra alatt nulla fájással nem változik ugyebár...
Mondta, hogy reggel 10kor van egy műtétje, addig a Magdi kösse be a Dalacint, amit a Strepto-ra kaptam. Igaz hogy negatív lett a strepto, de mivel Majával pozitív volt, ezért biztos ami biztos inkább menjen le egy adag infúzió... Annak úgy is 6 óra a hatóideje, úgyhogy csak menjen...
Ezzel távozott.
Délig konkrétan nem történt semmi. Lépcsőztem, fel-alá masíroztam a folyosón, de semmi változás. Sehol egy fájás. Reggeliztünk, unatkoztunk, kezdtem fásulni és fáradni. Elvégre 5 után keltünk, és azt hittem már reggel 8-kor bekötik az oxytocint és délre már tartunk valahol...
Délben visszajött Sanyi, megvizsgált, bő két ujjnyi a méhszáj... ami jó, mert akkor ha nem is gyorsan, de haladtunk valamit. Megrepesztette a magzatburkot, és folydogált a magzatvíz. Ház nem úgy, mintha dézsából öntenék, csak csurgott. Néha, amikor pozíciót váltottam, akkor jobban, de amúgy ebben is másra számítottam.
Vártunk 13.00-ig, hogy a magzatburokrepesztés hátha beindít valamit, de igazából nem történt túl sok minden. Kicsit már fájdogált, de nem jelentősen.
Egykor Magdi bekötötte az oxytocint, ami kb fél óráig nem volt vészes. Már fájt és lehetett érezni, mértük az időt, hol anyu, hol Gábor. Közben a hasamon volt a szívhang mérő. Léna szívhangja töretlenül jó volt, végig az egész szülés alatt.
Fél kettő lehetett - de persze nem tudom biztosan, mert nem néztem az órát - szóval kb fél órával az infúzió megindítása után - amikor elkezdtek elég erős fájásaim lenni. Csak álltam a bordásfalnál és kapaszkodtam. Nagyon kellett kapaszkodni mert elég szar volt. És ahogy haladt előre az idő egyre rosszabb lett. Majával ilyan erős fájásom talán 3-4 volt, utána már a tolófájások jöttek. Most viszont majdnem egy órán át tartott és rettenetesen elfáradtam. Gábor törölgette a nyakamat vizes ronggyal, de eléggé kutyául voltam, szó ami szó.
Madgi mondta, hogy szóljak, ha székelési ingerem van, mert az a tolófájást jelzi. Közben elő kellett keríteni a Sanyit, mert valami dolga volt és elment.
Mire visszaért addigra már Madgi megvizsgált, mondta, hogy eltűnt a méhszáj, de még egy kicsit fent van, úgyhogy álljak fel és próbáljam továbbra is állva.
Sanyi visszajött, én a bordásfalba csimpaszkodtam és próbáltam uralkodni magamon, mert már nagyon rossz volt. Megvizsgált, mondta, hogy 3 cm-re van a baba feje, úgyhogy döntsem el, hogy hogy akarok szülni. Állva vagy fekve.
Eddigre már teljesen ki voltam nyuvadva és úgy éreztem, hogy a lábaim nem fognak megtartani állva. Úgyhogy lefeküdtem az ágyra. Gábor fogta a fejem, Magdi az egyik lábam, Sanyi a másikat. Gábor nagyon biztatott, dícsért, simogatta a fejem. Ez nagyon jól esett, bár a szememet ki sem bírtam nyitni annyira ki voltam.
Jöttek a tolófájások és nagyon nagyon fájt. Majával is fájt, emlékszem rá, hogy fájt, de rövid ideig tartott, alig 10 percig, szóval azt hamar elfelejtettem. Maja kint volt a 2. vagy 3. tolásnál.
Léna lassabban jött, a feje is nagyobb volt, csak az 5. vagy 6. tolófájásnál jött ki. Viszont, mivel lassabban jött nem kellett vágni - szegény Magdi is jól megdolgozott érte. És mint utóbb kiderült - ahogy Sanyi mondta jó anyagból vagyok összerakva - nem is repedt sehol semmi, úgyhogy varrni sem kellett.
14.39 - Megszületett Léna! És lány! :) És gyönyörűnek láttam, pedig ráncos volt és sírós. Rengeteg sok hajjal a fejecskéjén.
Alighogy kint volt a feje, máris sírt. Még a teste meg sem született már sírt! Mi több torkaszakadtából ordított. A hasamra tették és betakarták, én meg csak szuszogni bírtam. Megkérdeztem megvan-e mindene és rendben van-e, és csak próbáltam levegőt venni. El se hittem, hogy vége.
Anyu vágta el a köldökzsinórt, közben Léna folyamatosan ordított. Le sem szívták még a nyákjait és máris akkora volt a szája. Utána elvitték megtörölgetni, lemérni, megvizsgálni.
Én kaptam még egy adag oxytocint, hogy a méhlepény is megszülessen és megvizsgáltak, hogy kell-e varrni - de szerencsére nem.
Nagyon nagyon elfáradtam, szédelegtem és remegett a lábam. Úgy éreztem, hogy nem bírok felállni. A szoba elérhetetlen távolságban volt. Lezuhanyoztam. Anyu mosdatott le, mert én nem bírtam hajolni, sőt, állni is alig.
Majával olyan délcegen vonultam, most meg teljesen összetörten...
Átmentünk a szobámba, ahol egy másik lánnyal voltunk együtt, akinek már a 3. gyereke volt.
"A" kórterem, jobb oldali ágy...
Nagyon nagyon elfáradtam, nagyon fájt és nagyon örülök, hogy vége. És itt van Léna, és csodaszép, és lenyűgöző.
Mindent megért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése