A szülés után nagyon ki vagyok. Fáradt vagyok, fáj mindenem. A lábamat alig bírom emelni, a szeméremcsontom és a mdencém szét van csúszva, ahogy csúszik vissza elmondhatatlanul fáj.
Délután jönnek Gergőék, meg hozza Gábor Maját is.
Gergő csinált egy csomó fotót - csak az a baj, hogy annyira randa ruhát adtak Lénára, hogy úgy néz ki, mint akit egy kukából ástunk elő. Pfff, na mindegy. Én rettenetesen nézek ki a képeken. Elpattant jópár ér a nyakamon meg az arcom is elég lestrapált. Próbálom összeszorítani a fogam és Maját is ölelgetni, emelgetni. Merthogy mondja ám, hogy megszületett Léna baba, anya újra emelget.
Próbál Léna szopizni, én meg próbálok túlélni.
Anyu elviszi Maját. Jönnek Kláriék is 8 után.
Na, ekkorra már annyira fáradt vagyok, hogy nem bírok szinte menni se.
Be akarom adni Lénát a csecsemőosztályra, mert attól félek, hogy ha sír akkor nem bírok hozzá felállni. A tologatós kiskocsiból csak akkor tudom kivenni, ha felkelek, ülve nem megy.
Gábor megkérdezi a csecsemősöket, hogy hozhatjuk-e. Persze, szól a válasz, ha esetleg sír akkor adnak neki cukrosvizet cumisüvegből. Jó. Mindegy. Minden mindegy, csak hadd feküdjek le, mert nem bírom.
Kérek egy fájdalomcsillapítót, mert csillagokat látok a fájdalomtól. Majával ilyen se volt.
Eltoljuk Lénát, de egy másik csecsemős nyitja ki az ajtót, aki kábé átdöf a vasvillaszemével (merthogy a 24 órás rooming-in azért van, hogy az anyával legyen a baba 24 órán át, úgyhogy mi a francot akarok én itt, és mit zaklatom őt éjszaka) és fagyosan közli, hogy "Hol a cumisüveg?" "Hát, mondom, az nincs." "Akkor mit adjak neki?"
Pfff.
Gábor elmegy a tescóba cumisüvegért... már este kilenc van.
Mire visszaér én annyira behergelem magam a csecsemős nővéren, hogy elmegyek és visszahozom Lénát, aki édesdeden alszik este 11-ig.
Éjszaka is szopizik, én nagy nehezen felkelek hozzá, és hogy ne kelljen folyton ki-be pakolgatni, magam mellé veszem, így ő is jól alszik meg én is.
(evett 11-kor, utána 2-kor és utána csak reggel 6-kor ébredt)
24.
Egyre jobban vagyok, nem mondom, hogy maratont fogok futni két nap múlva, de az amúgy se menne.
Léna szopizik, nem sírdogál, nyugis. Mondjuk én sem stresszelek. Ha sírdogálna akkor inkább szoptatom. Nincs erőm sétálgatni vele, úgyhogy nem nézek órát, eszik amikor akar. Inkább arra figyelek, hogy ne legyen túl sok idő a két szopi között. Nehogy besárguljon és akkor nem mehetünk haza.
Viszont nem is tudom, én olyan, de olyan éhes vagyok! Vissza kell majd fogni magam, mert mindent, amit nem híztam magamra a terhesség alatt, nem kéne most hogy már megvan Léna. De farkaséhes vagyok, megeszem a kórházi ebédet!!! Hihetetlen.
Szívem szerint pudingokat meg tésztákat ennék - nagy önuralom kell, hogy ne kérjek meg senkit arra, hogy ilyesmit hozzon be :)
25.
Léna hajnal 1-től reggel 7-ig aludt! Jófej!
Mondjuk még mindig kicsit a sárgaságra gyanakszom. A gyerekorvos azt mondja nem sárga és szerinte nem is lesz az. Hát remélem!
Vért vettek tőlem reggel. Hip-hip hurrá, milyen jó is arra ébredni, hogy jóreggelt anyuka, vérvétel... pfff.
Léna megkapta a BcG oltást, nem sírt csak épp nyöszörgött egy kicsit.
Bejött a Trudimama, itt volt 10-től fél egyig, beszélgettünk, közben Léna alszik, szopizik, nézelődik. Hazamegy a szobatársam. Jó, hogy itt volt. Jó, hogy normális volt.
Gergőék is jönnek délután, anyu is jön, Árpi is.
Gábor teljesen ki van merülve, fáradt, nem jó a gyomra... Maja anyunál alszik, hogy Gábor még utoljára pihenhessen egy jót. Nekem ez már nem jár :(
Holnap megyünk haza...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése