Jövök a szüléstörténetemmel
Aug 17-én, pénteken reggel be kellett mennünk a kórházba, azt beszéltük meg a dokival, hogy indítjuk a szülést, mert nem jó ez így... (én mindenkinek vasárnapot mondtam, mert ha esetleg mégse jönne össze, akkor engem senki ne kérdezgessen tovább).
Reggel 7-re mentünk, beöntés, borotválás, felvétel, minden megvolt. 8.30-kor bekötötték az oxitocint és megkaptam az antibiotikumot a streptora... rámtették a CTG-t is. Sajna Maja szívhangja a fájásoknál kicsit gyenge volt, amitől legalább jól paráztam amellett, hogy kezdett fájni is.
9-kor jött a dokim, megvizsgált (szűk két ujjnyi) és burokrepesztés: a magzatvíz olyan zöld volt, hogy majdnem elsírtam magam, hogy az én drágám ebben a trutyiban lubickol már kit udja mióta... na ettől még jobban beparáztam.
9-től 11-ig kicsit erősödtek a fájásaim - abszolút elviselhető volt, de sehova nem mehettem, csak ültem, mert a szívhang egyáltalán nem volt bíztató... főleg, hogy a gép kb 40%-os fájásokat mutatott. A dokim és a szülésznőm végig ült mellettem és mondták, hogy ha 11-ig nem halad előre rendesen a vajúdás, mert a fájások alapján ez nulla, akkor megyünk a műtőbe, nem kínozzuk egymást, mert a szívhang egyáltalán nem elég jó... Na ettől Zita kiakadt teljesen, azt se tudtam mit akarjak, még a fájás se fájt úgy aggódtam.
11-kor megvizsgált a doki és mondta, hogy hoppá bő 3 ujjnyi a méhszáj, hát ezt hogy csináltam... merthogy ezek szerint a minimáls fájásaim éppen elég hatékonyak voltak, sőt, az is kiderült, hogy így nem is olyan vészes Maja szívhangja. Na beküldtek a kádba vajúdni. 11.30-tól 2 perces fájásaim voltak, 50 mp hosszúak, és rettenetes hányingerem. 15 percig voltam a kádban, utána megvizsgált újra a doki, mondta, hogy innentől azt csinálok, amit akarok, mert eltűnt a méhszáj és jön a baba feje. Ha akarok álljak, guggoljak, üljek, feküdjek, ahogy nekem jó.
Hát kábé sehogyse volt jó, de én a kád szélére támaszkodva álltam, térdeltem, guggoltam, mindezt tök pucéran, és semi nem érdekelt. Volt jó pár nagyon erős fájásom, nagyjából 10 percig – ezalatt a szülésznő és a doki felváltva térdeltek be alám (mivelhogy én azt csináltam, amit akartam, ha épp guggoltam, akkor is megpróbálták nézni, hogy hol állunk), még röhögtünk is, amikor mondta a szülésznő, hogy várjak, ha így guggolva akarok, akkor hozza a tatamit… hogy hogy volt erőm ezen nevetni, azt nem tudom…
Utána mondták, hogy na, ha bírok, akkor legyek kedves átfeküdni az ágyra, ami egy franciaágy volt, nem ám felrakom-a-lábam-egy-vasba-jellegű szülőágy. Felhúztam a lábam, Gábor tartotta a fejem, és amikor jött a tolófájás, akkor nagy levegőt kellett vennem, benttartani és utána a tolás. A 2. fájásnál mondták, hogy látják a baba fejét. A harmadik fájásra kicsusszant a feje, jött vele a kis válla is, és utána már nem emlékszem, hogy volt-e még egy fájás, vagy csak úgy kicsúszott a kis teste…
Leszívták az orrából, szájából, gyomrából a nyákot, mekóniumos vizet, én meg csak kérdezgettem, hogy mindene megvan, egészséges, él? És közeb hüppögtem, aztán a hasamra tették, Gábor elvágta a köldökzsinórt… a méhlepény egy pillanat alatt kijött, még mielőtt a dokim tudott volna adni egy újabb adag oxitocint, ami kihozta volna… ez is a hihetetlen kategóriát súrolta.
Utána elvitték Maját, Gábor meg anyu mentek vele, és míg engem elláttak, addig ők babáztak. Egy nagyon pici vágást ejtettek, pár öltéssel varrták össze. Az is cask azért kellett, mert a válla is jött rögtön. És mindene megvolt, és szép és egészséges és azt se tudtam hova legyek boldogságomban.
Utána a saját lábamon felkeltem, lezuhanyoztam, 10 perc múlva mentem pisilni és egy 2 óra múlva már a folyosón sétáltunk.
Aug 17-én, pénteken reggel be kellett mennünk a kórházba, azt beszéltük meg a dokival, hogy indítjuk a szülést, mert nem jó ez így... (én mindenkinek vasárnapot mondtam, mert ha esetleg mégse jönne össze, akkor engem senki ne kérdezgessen tovább).
Reggel 7-re mentünk, beöntés, borotválás, felvétel, minden megvolt. 8.30-kor bekötötték az oxitocint és megkaptam az antibiotikumot a streptora... rámtették a CTG-t is. Sajna Maja szívhangja a fájásoknál kicsit gyenge volt, amitől legalább jól paráztam amellett, hogy kezdett fájni is.
9-kor jött a dokim, megvizsgált (szűk két ujjnyi) és burokrepesztés: a magzatvíz olyan zöld volt, hogy majdnem elsírtam magam, hogy az én drágám ebben a trutyiban lubickol már kit udja mióta... na ettől még jobban beparáztam.
9-től 11-ig kicsit erősödtek a fájásaim - abszolút elviselhető volt, de sehova nem mehettem, csak ültem, mert a szívhang egyáltalán nem volt bíztató... főleg, hogy a gép kb 40%-os fájásokat mutatott. A dokim és a szülésznőm végig ült mellettem és mondták, hogy ha 11-ig nem halad előre rendesen a vajúdás, mert a fájások alapján ez nulla, akkor megyünk a műtőbe, nem kínozzuk egymást, mert a szívhang egyáltalán nem elég jó... Na ettől Zita kiakadt teljesen, azt se tudtam mit akarjak, még a fájás se fájt úgy aggódtam.
11-kor megvizsgált a doki és mondta, hogy hoppá bő 3 ujjnyi a méhszáj, hát ezt hogy csináltam... merthogy ezek szerint a minimáls fájásaim éppen elég hatékonyak voltak, sőt, az is kiderült, hogy így nem is olyan vészes Maja szívhangja. Na beküldtek a kádba vajúdni. 11.30-tól 2 perces fájásaim voltak, 50 mp hosszúak, és rettenetes hányingerem. 15 percig voltam a kádban, utána megvizsgált újra a doki, mondta, hogy innentől azt csinálok, amit akarok, mert eltűnt a méhszáj és jön a baba feje. Ha akarok álljak, guggoljak, üljek, feküdjek, ahogy nekem jó.
Hát kábé sehogyse volt jó, de én a kád szélére támaszkodva álltam, térdeltem, guggoltam, mindezt tök pucéran, és semi nem érdekelt. Volt jó pár nagyon erős fájásom, nagyjából 10 percig – ezalatt a szülésznő és a doki felváltva térdeltek be alám (mivelhogy én azt csináltam, amit akartam, ha épp guggoltam, akkor is megpróbálták nézni, hogy hol állunk), még röhögtünk is, amikor mondta a szülésznő, hogy várjak, ha így guggolva akarok, akkor hozza a tatamit… hogy hogy volt erőm ezen nevetni, azt nem tudom…
Utána mondták, hogy na, ha bírok, akkor legyek kedves átfeküdni az ágyra, ami egy franciaágy volt, nem ám felrakom-a-lábam-egy-vasba-jellegű szülőágy. Felhúztam a lábam, Gábor tartotta a fejem, és amikor jött a tolófájás, akkor nagy levegőt kellett vennem, benttartani és utána a tolás. A 2. fájásnál mondták, hogy látják a baba fejét. A harmadik fájásra kicsusszant a feje, jött vele a kis válla is, és utána már nem emlékszem, hogy volt-e még egy fájás, vagy csak úgy kicsúszott a kis teste…
Leszívták az orrából, szájából, gyomrából a nyákot, mekóniumos vizet, én meg csak kérdezgettem, hogy mindene megvan, egészséges, él? És közeb hüppögtem, aztán a hasamra tették, Gábor elvágta a köldökzsinórt… a méhlepény egy pillanat alatt kijött, még mielőtt a dokim tudott volna adni egy újabb adag oxitocint, ami kihozta volna… ez is a hihetetlen kategóriát súrolta.
Utána elvitték Maját, Gábor meg anyu mentek vele, és míg engem elláttak, addig ők babáztak. Egy nagyon pici vágást ejtettek, pár öltéssel varrták össze. Az is cask azért kellett, mert a válla is jött rögtön. És mindene megvolt, és szép és egészséges és azt se tudtam hova legyek boldogságomban.
Utána a saját lábamon felkeltem, lezuhanyoztam, 10 perc múlva mentem pisilni és egy 2 óra múlva már a folyosón sétáltunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése