Veszteségek :(

Múlt szerdán este meghalt a szolnoki dédi. Rosszul lett, kórházba vitték és nem tudtak már rajta segíteni. 80 éves volt, sokat élt, szépen élt... és az ember mégis nagyon szomorú, és értetlen... azt sem tudjuk mit mondhatnánk egymásnak, hogy beszéljünk róla...

Pedig akit szeretünk és elveszítjük, arra gondolni kell, arról beszélni kell. Emlékezni kell rá, emlegetni kell a közös dolgokat, jóérzéssel, szeretettel.
Mostanában Maját foglalkoztatja az élet-halál kérdés amúgy is. Az oviban valamelyik ovis társa azt mondta neki, hogy az emberek szépen lassan megöregszenek és meghalnak. Azóta Maja aggódik, többször kérdezte már tőlem, hogy "anya, te már öreg vagy?", "anya, a Nagyika már öreg?" "akkor te nem fogsz még meghalni?"
Nem tudom mi járhat a kis fejében, nem tudom, hogyan próbálja ezt feldolgozni, mert nem érti még, azt tudom... dehát mi sem értjük... egy felnőtt sem tudja felfogni.
És a Bodza kutya is meghalt... sok-sok apró baja volt. És nem tudom, hogy mit mondjak róla Majának. Mert Léna is imádta Bodzát, de ő még nem fog rá emlékezni, mint ahogy maja sem emlékszik Abigélre, pedig találkozott vele, csak pici volt még nagyon.

Szóval nagyon szomorú hetünk volt... remélem már csak jobb lehet.

Minden jó, de néha mégis rossz

Maja köhécsel és megint panaszkodnak rá az oviban. Az a baj, hogy ez olyankor szokott lenni, amikor már kicsit beteg és nyűgösebb, és nem találja a helyét. Ilyenkor az óvónéni nem megbírkózik vele, hanem panaszkodik. Ami egyrészt érthető (mert ott van másik húsz gyerek) másrészt meg halálra bosszant, mert basszus, azért van ott, hogy a felmerülő dolgokat kezelje.
Szóval most látom rajta, hogy nincs teljesen jól, de annyi dolgom van a héten, hogy nem tudom megoldani.

Léna jól van, bár hétvégén úgy tűnt, hogy nem jól lesz... de most mégis Maja van rosszabbul. Ma balettre sem ment, mert annyit köhögött.

A fontos dolgok kb rendben vannak... és csak egy kicsit vagyok elszomorodva a munka miatt.

Néha úgy érzem, hogy semmi értelme nincsen, hogy nem kapok lehetőséget, nem megyek sehova... nem becsülnek meg... most ez egy ilyen időszak.
Sajnos több ilyen van, mint eufórikus jaj-de-klassz-minden...

De legalább az egyik idegesítő munkahelyi elemről (gameboy) tudom, hogy ki van iktatva, csak idő kérdése, hogy meddig marad... csak reméljük, hogy utána nem rosszabb lesz, hanem jobb...

Ja, ésm újra kellett csinálni a leadership videómat, mert nem lett jó a hang... azóta koplalok ezerrel... rettenetesen nézek ki rajta. És a többiek azt mondják, hogy dehogyis, tök jó... ezek szerint nem a kamera torzít, hanem ilyen vagyok élőben... pfff remek