nincs idő, nincs idő

hajjaj, de sok a dolgom...
de ezt nem panaszként mondom, csak közlöm a mentségemet mindenkivel, ugyanis emiatt nem írtam...

a következők történtek:
először is volt a csomó csomó Effie
meg az adatrögzítés
meg közben bejött a plusz accountkodás nappalra
és természetesen Maja nem az utolsó a to do listán, hanem mivel ő sokkal hangosabban tud ordítani méltatlankodásában, mint bárki más, vagy mondjuk a napi jelentések... ezért vele foglalkoztam, és a ráérő szabad perceimben (kb 1 és 3 között valamikor 1,5 akár 2 óra is naponta, plusz este 8 után hajnalhasadtáig akár)

ja, és ne felejtsük azt se, hogy közben megkaptam a 24-nek a 4-5-6. évadjait, amit muszáj volt megnézni...

ezekkel töltöttem azt az időt, amit Maja dolgainak írásbaadásával kellett volna töltsem...
szánom-bánom
:)
hehe, nem is :)


na de most gyorsan (mert mindjárt ébred)
azóta is ugyanaz a helyzet, Maja mászik, iszonyú sebességgel, és mindenhol feláll, még nem indult el, de ha csak egy módja van, akkor nyomban belekapaszkodik valakibe, hogy az vezesse, és úgy lépeget nagy boldogan

őszintén megmondom (bár tudom, hogy utána se lesz könnyebb) már várom, hogy menjen, mert ez a leülök-a-földre-ordítva-méltatlankodni-ha-nem-segítesz-menni kicsit kikészít.
nem azért mert fárasztó, hanem mert nem tartom jónak a vezetgetést, de néha nem bírom elkerülni, mert belémcsimpaszkodik és már megy is, ráncigálva magával engem is
meg azt se nagyon tudom még, hogy a hisztit hogy kezeljem
nem akarok neki enegdni, de a múltkor az állatkert kellős közepén adta fel, hogy márpedig ő nem ül vissza a kocsiba, ő nem jön kézben, vagy vezetgessem (és ilyenkor a diadalittas mosolya majdhogynem tanítandó) vagy pedig nem jön, inkább leül és ordít

először még nevetgéltem és erősen töprengtem, hogy ugyan mit tesz ilyenkor a "szuperanyuka", aki nem én vagyok, így el is döntöttem a másodperc törtrésze alatt, hogy nem kapjuk fel babusgatva a gyereket, le se szarom, hogy mások néznek és mondják, hogy jaj, szegény pici lány
mintha én, az anyja, direkt rosszat akarnék neki, és ezért megríkattam...
majd átgondolatm, hogy mit tesz a nyugalomra vágyó anyuka
és aztán próbáltam csillapítani a dolgot, magyarázva az ordító alig 11 hónapos gyereknek értelmesen, hogy ez nem így megy kislányom, hogy nem tudsz még járni, de te AKARSZ és pont... majd felvettem, szó nélkül, és pár méter után elhallagtott, de azért nagy szemrehányó szuszogásokat hallatott, hogy oké, anya, most abbahagyom, de ze akkor is aljas volt, mert én menni AKAROK

és pár lépés után átadtam Gábornak, mire Maja - új áldozatot talált, felléptette magát az alacsony lépcsőkön az apjával, és amikor véget ért a lépcső (mert az már csak olyan), akkor olyan éktelen ordításban tört ki, hogy 20 méterről őt hallottuk az oroszlánok helyett...

ja, és nem akart beülni a kocsiba
ezzel egyébként MINDIG gond van
mászni, menni, ölben lenni - bármit, de a kocsit NE!
van amikor jó neki a víz, és akkor beül, van amikor egy kölesgolyó a megoldás, de van hogy semmi
úgyhogy ma reggel azt játszottuk, hogy ő mászhat be a kocsijába, ott megfordítom és megnézzük ahogy a csattok becsattannak, ez milyen izgi (leleményes anyuka)
már kétszer bevált, olyankor, amikor a víz és egyéb falatkák nem...

pffff, asszem ennyi

(ja és tanuljuk, hogy hogy kell elfújni a gyertyát, mert 1 hónap van már csak, addig meg kell tanulnia)