Sok a dolgom és elegem is van

Dolgozom itthonról, és amennyire jó ötletnek tűnt, annyira nem az. Mivel a munka több, mint vártam, és nem olyan, mint egy fordítás, hogy akkor csinálom, amikor akarom, gyakorlatilag egész nap a gépnél ülök és e-mailekre válaszolgatok, vagy várom, hogy jöjjön válasz, vagy valami.
Közben Lénával is kéne foglalkozni, játszani, meg a házimunka se csinálja meg magát.

Úgyhogy teljesen elegem van.
Elegem van abból, hogy itthon vagyok, és a "teljesítményem" az alapján kerül megítélésre, hogy mekkora rend van, el van-e mosogatva, ki van-e teregetve, vasalva stb. Ez nem én vagyok...
Másrészt maga a munka is szar, nem az én szintem, státuszriportokat és kontaktlistákat pakolok össze excelben meg kompetitív prezit írok, és féle tőle, hogy benne fogok ragadni, és nem fogok kapni más lehetőséget.

Jövőhéten kezdjük a bölcsit, persze ettől is kész vagyok... nem azért mert nem akarom, hanem mert ilyenkor belémhasít, hogy tényleg az a legfontosabb, hogy visszamenjek dolgozni? De közben meg utálom, hogy nincs pénzem, utálom, hogy filléreskedni kell, elegem van a háztartásbeli szerepből, abból, hogy türelmetlen vagyok a gyerekekkel és elégedetlen vagyok magammal. Szóval nekem ez így nagyon rossz, és ha nekem rossz, akkor a gyerekeknek sem jó...

Meg hideg is van, és az sem segít a hangulatomon... és folyton fáradt vagyok, mert este nem bírok elaludni, reggel meg nem bírok felkelni...

Léna 13

hónapos...
Még nem indult el, de áll egymagában, nem is nagyon billeg, de elindulni semmiképpen nem akar.

Nagyon határozott dolgai vannak, megvan az elképzelése, és újabban, ha valami nem tetszik neki, hasra veti magát a földön és úgy sír.

Kezd mondani szavakat, az apa mindennapos, anyát nem mond.
Egyéb, amit mond: zsi (ez a zsiráf), áppa (lámpa), abba (labda), valami aggyá jellegűt mond az "adjál"-ra. Meg ugat (va-va), nyerít (á-ha-ha-ha), "bú"-zik, hápog és áááááá-zik az oroszlánnál.

Hát ilyenek...